Windows7 SP1 csak 2011-ben (2010-7-23)
A Microsoft nem siet a megjelent frissítések és javítások gyűjteményének tekinthető csomag kiadásával. Tetszik Nem tetszik
A Microsoft nem siet a megjelent frissítések és javítások gyűjteményének tekinthető csomag kiadásával. Tetszik Nem tetszik
A Windows Phone 7 terjedését elősegítendő, a Microsoft tömegesen osztogatni kezdte az új rendszerű mobilokat. Első célpontok a munkatársak és a fejlesztők. Tetszik Nem tetszik
A hétfői jelentés után a felhasználók dolgát megkönnyítendő a Microsoft megjelentetett egy átmeneti megoldást. Tetszik Nem tetszik
A Microsoft tegnap jelentette be, hogy elérhető ingyenes vírusvédelmi alkalmazásuk, a Microsoft Security Essentials (MSE) új tesztverziója, illetve letölthető a Forefront Client Security utódának, a fizetős Forefront Endpoint Protectionnek (FEP) bétája is. Frissült a víruskereső motor is. 2 embernek tetszik ez a cikk. Nem tetszik
A Microsoft bejelentette, hogy a Windows Phone 7 már kipróbálható állapotba került. Néhány napja az amerikai szaksajtó néhány munkatársa vehetett kezébe új Windows Phone operációs rendszert használó mobilokat, mostantól pedig minden fejlesztő partnernek lehetősége lesz tesztelni. Tetszik Nem tetszik
A Microsoft arra figyelmeztet, hogy a Windowsok egy jelenleg még nem javított biztonsági rését kihasználó támadásokról van tudomásuk, amelyek elsősorban hordozható médiát, például USB kulcsokat használnak trójai programok feltelepítéséhez. Tetszik Nem tetszik
A Yahoo és a Bing 0.6%-ot erősödött a keresőpiacon ez elmúlt hónapban, míg a Google 1%-ot veszített népszerűségéből. A harc a nyári melegben is folytatódik – a Microsoft most egy egészen meglepő ötlettel állt elő… 5 embernek tetszik ez a cikk. Nem tetszik
Az amerikai kiskereskedelmi forgalom elemzésére szakosodott NPD piackutató vállalat szerint csalódás az Office 2010 bolti premierje, az eladások elmaradnak az Office 2007 által az első két hétben produkált számoktól. 1 embernek tetszik ez a cikk. Nem tetszik
A Microsoft első embere szerint még ebben az évben piacra kerülnek az első Windows 7 asztali operációs rendszer köré épített internettáblák is. Tetszik Nem tetszik
A héten zajló partnerkonferenciára időzítette a Microsoft a Windows Phone 7-hez tervezett szoftverfejlesztő eszközök bétájának kiadását. 1 embernek tetszik ez a cikk. Nem tetszik
2009. Július 13-án készült el a Windows7 operációs rendszer végleges, RTM változata, ahogy azt a build számból is kiolvashatjuk: 7600.16385.090713-1255 Rengeteg minden történt azóta, rengeteg rekordot állított fel, elkezdődött az x64-es rendszerek széles körben való elterjedése és még sorolhatnám. Ami biztos, hogy a Microsoft a Windows7-el nagyon jó irányt vett, az operációs rendszer népszerűsége töretlen. [...]
A ma kezdődött Worldwide Partner Conference rendezvényen a Microsoft bejelentette az Azure Platform Appliance érkezését, amely egy házhoz szállított cloud platform. Tetszik Nem tetszik
Korábbi ígéretéhez híven a Microsoft a mai nap folyamán letölthetővé tette a Windows7 illetve a Server 2008 R2-höz az első szervízcsomagját, amelyet mostantól mindenki letölthet. 4 embernek tetszik ez a cikk. Nem tetszik
A 2004 nyarán kiadott frissítéshez holnaptól nem készül biztonsági javítás, ezért egyre sebezhetőbbé válik. 1 embernek tetszik ez a cikk. Nem tetszik
A ma eladott PC-k nagyobb részén már a nagyobb teljesítményű program fut, lassanként kiszorul a piacról a 32 bit. Tetszik Nem tetszik