Az Internet Explorer 9 már most jobb mint az IE8

internet-explorerA Los Angeles-i konferencián a Microsoft szakemberei felvázolták azt, hogy milyennek is képzelik el a cég következő böngészőjét.

A Microsoft napokban zajló rangos szakmai konferenciáján (Professional Developers Conference – PDC09) számtalan fontos bejelentés történt, de hiába vannak az igen súlyos témák, a vállalati szférát érintő szoftverbejelentések, új megoldásokról szóló előadások (Azure, Office 2010, SharePoint, Silverlight 4 béták stb.), az igazán hálás téma a közérdeklődés miatt az Internet Explorer 9, s hiába ez az a projekt, melyről az előadásokból a legkevesebbet lehetett megtudni, mégis ez áll a középpontban.

Bizonyos szempontból érthető is az érdeklődés, mivel a Microsoft még mindig domináns böngészője az elmúlt egy-két évben folyamatosan veszít teret – egyrészt a legújabb felmérések szerint világviszonylatban a 25 százalékos részesedést elérő Firefox, másrészt a még igen fiatal, jelenleg még kevéssé elterjedt, ám igen nagy ígéretnek számító Google Chrome miatt (s az igen jónak bizonyult legutóbbi Safarit se felejtsük el, bár e program versenytársként most még semmiképp nem jön számításba). Ha a Microsoft legalábbis tartani akarja a pozícióját, az IE kapcsán szükségük lesz néhány „nagy dobásra” – s ezt nem feltétlenül technológiai értelemben kell venni, mivel az idén megjelent 8-as verzió még az IE-t különösebben nem kedvelők körében is elfogadott, gyors, biztonságos és jól használható böngészőnek számít. De, mint Dean Hachamovitch, az Internet Explorer fejlesztési vezetője elmondta, a cég egyre több online szolgáltatást nyújt, ezért kötelességüknek érzik, hogy a fogyasztóknak egy olyan böngészőt kínáljanak, mellyel ezeket a lehetőségeket a legmagasabb színvonalon tudják kihasználni.

A Windows 7 már elindult a (feltehetőleg: diadal-) útján, ezért a Microsoft valószínűleg több energiát fektethet böngészőjének következő, az eddigi ütemezést nézve két év múlva megjelenő változatába. Magát a fejlesztést egyébként csak három hete kezdték meg. A konferencián és az ahhoz kapcsolódó sajtónyilatkozatokban Steven Sinofsky, a Windows üzletág elnöke leginkább azt emelte ki, hogy növelik az IE 9 sebességét (talán ebben maradtak le leginkább a konkurensekkel szemben), a szöveges és grafikus tartalom megjelenítéséhez hardveres gyorsítást fognak alkalmazni, így a sebesség növelése mellett takarékoskodnak a számítógép erőforrásaival is. A hardveres gyorsításhoz az eddigi GDI (Graphical Device Interface) helyett a Direct2D interfészt használják, s ettől nagy áttörést várnak.

A Microsoft igyekszik egy olyan területen is előrelépni, ahol igen sok panasz volt ellenük az elmúlt években: a szabványkövetés tekintetében, ezért a korábbiakhoz képest sokkal aktívabban vesznek részt a szabványügyi szervezetek munkájában, s az IE 9 fejlesztésénél a szabványosságot kiemelt szempontként kezelik, legalábbis Adrian Bateman, a Microsoft programmenedzsere ígérete szerint. A szakemberek büszkén jelentették be, hogy a 100 pontos Acid3 teszten (ahol az Opera, a Safari és a Chrome 4 hibátlanul vizsgázott, s a Firefox 3.5 is majdnem) a meglehetősen alacsony teljesítményt nyújtó IE 8 (20 pont) után a még alfának sem nevezhető IE 9 máris 32 pontot ért el. Amin még feltétlenül javítaniuk kell, mivel itt elfutottak mellettük a versenytársak, az a JavaScript futtatásának felgyorsítása, s ebben is jól állnak, mert bár még messze vannak például a Chrome képességeitől, az IE 9 már ötször olyan gyors itt is, mint az IE 8.

A jelenlegi legfrissebb belső build: 7658.0.091116-1745

3 videót meg is tekinthettek róla.
[img]http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=108181[/img]

[img]http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=108181[/img]

[img]http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=108181[/img]

Forrás: ITcafé

1 embernek tetszik ez a cikk.
Oszd meg másokkal is :
  • Facebook
  • Live
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • MySpace
  • RSS
Beküldte pzstm 2009.11.20. 547 Megtekintés

Egy hozzászólás Szólj hozzá te is!

  1. #1Janesz @ 2009-11-20 13:34 Válasz

    Mi sem bizony

Hozzászólásod:

(Ctrl + Enter)

Kép hozzáadása (JPEG, PNG, GIF)